Leheletnyivel már rutinosabb vagyok, mint a pamplonai reggelen, de a motoszkálásommal felzavarom a szobatársamat. A magyar különítmény fél 7-kor találkozik a szállás előtt (eső nem esik, zokni bepakolva), a Gyuszi-Feri páros már melegít. Elindulunk, el is jutunk egy boltig. Gyuszi és Gergő bemennek, Feri addig salsázni tanít az utcán - persze, zsákkal a hátunkon. Nagyon nem csodálkoznak ránk, errefelé normális, hogy a zarándokok nem normális dolgokat csinálnak:)
Csatlakozik hozzánk Cristina, aki félig spanyol, félig brazil, nagyon kedves, és rengeteget mosolyog. Beszélgetni ugyan nem nagyon tudunk, de Feri, aki tud spanyolul, tolmácsol.
Ferivel spanyol és francia szavakat tanítunk egymásnak, és megbeszéljük, mennyi mindenben hasonlít a salsa és a néptánc.
Cristina:)
Ferivel spanyol és francia szavakat tanítunk egymásnak, és megbeszéljük, mennyi mindenben hasonlít a salsa és a néptánc.
Összefutunk Attilával, és egy amerikai kiscsajjal meg az anyjával. Lorcában megállunk kávézni, café con leche+tortilla (ez lesz a szokásos reggelim). Aztán átmegyünk a szemközti bárba borozni, tinto vino:) Itthon csak fehéret iszom, de kint a vörös finomabb, és valahogy jobban is kívánom.
Estellához közeledve lemaradok a többiektől, és letérek egy 10. századi kis kápolnához, Ermita de San Miguel. Elhagyott, de gyönyörű, fakereszt, kőoltár. Az oltár tele van a zarándokok itt hagyott apró áldozataival, kövekkel, üzenetekkel... megható és szép hely.
Estellába érve hezitálok, melyik szállásra is menjek, nem tudom, hol lehetnek a többiek. Végül az egyházi szállást választom, szerencsére a srácok is ott vannak. Szokásos program (fürdés, mosás, lábkenegetés, csendespihenő, naplóírás), aztán Gyuszival kiugrunk boltba.
A hospitalera-ról (szállásadó) kiderül, hogy német, úgyhogy angolról németre váltunk - nagy örömömre. Öt hetet van Spanyolországban, abból két hetet önkéntesként dolgozik, utána gyalogol.
Estella, pillantás a hídról
A hospitalera-ról (szállásadó) kiderül, hogy német, úgyhogy angolról németre váltunk - nagy örömömre. Öt hetet van Spanyolországban, abból két hetet önkéntesként dolgozik, utána gyalogol.
Este imát fordítunk, misére megyünk, megkapom az első "jó zsíros" zarándokáldást (Gergő szavajárása), közös vacsi az udvaron, aztán segítünk mosogatni. Már értem, miért is érdemes donativo-szállásra menni. Persze, ez nem minden szállásra igaz, de azon túl, hogy itt lehet a legolcsóbban megúszni az éjszakázást, vacsi mindenhol jár, általában reggeli is, és a legtöbb helyen sokkal kedvesebbek a hospitalerok, mint máshol.
Fura, hogy lassan egy éve mindennek, de ahogy írok, teljesen elevenen bennem él minden érzés, minden hely hangulata, ahol jártam, az összes emberről alkotott benyomásom, akikkel találkoztam, pontosan emlékszem, hol milyen idő volt, milyen volt a tortilla íze... Sokkal élénkebben emlékszem mindenre, mint akár arra, ami néhány héttel ezelőtt történt. Talán azért, mert ott nincs ami elvonja a figyelmedet a lényegről, csak te vagy, a társaid és a táj. Az ember, ha egyedül van, mást nem tehet: gondolkodik és figyel. És ha egyedül van, énekel:)
Szállás: Parróquia de San Miguel, donativo
Hihi, énekel : ))))
VálaszTörléskhmm....