Általában minden nap történéseire emlékszem, de most kicsit el kellett gondolkoznom, ezt a napot hirtelen nem tudtam mihez kötni, hiába olvastam el a naplómat is. Aztán megnéztem a képeket, és rájöttem, hogy ezen a napon indítottunk reggel 8 magasságában a borkúttal - talán ennek köszönhető a pillanatnyi emlékezetkiesés:) Estella után nem sokkal ugyanis van egy szőlészet, a Bodegas Irache, ahol a megfáradt zarándok egy kútból ingyen vörösbort vételezhet - az útikönyv szerint "egy korty borral frissítheti magát". Hm... maradjunk annyiban, hogy egy korty nem korty, arról nem is beszélve, hogy a kútból víz is folyik, úgyhogy a megfáradt - és élelmes - magyar zarándok pillanatok alatt elkészíti a frissítő fröccsöt ;)
Gergő éppen nem rendeltetésszerűen használja a borkutat:)
A fröccsnek köszönhetően a fiúk igencsak megvidámodtak, úgyhogy jó hangulatban mentünk tovább:)
Amúgy az útnak ez a szakasza La Rioja tartományon visz át, ami nekem nagyon tetszett. Szőlő, gabonamezők, dombok, sok helyen vörös föld, hozzá kék ég, olyan igazi szép, mély színek, és olyan igazi hívogató utak, amitől az embernek gyalogolni támad kedve - mintha nem azért ment volna oda;)
Bevallom, az ilyen képektől megint rám jön a mehetnék, a meleg és az allergia (ld. később), és minden egyéb nyűglődés ellenére... amolyan hív-az-út effektus...
Útközben összefutottunk egy magyar lánnyal, Krisztivel, akit a fiúk már korábbról ismertek. Hát, először nem volt túl szimpi, kóstolgatott, ráadásul végig fülében a füles, zenét hallgatott... szóval dolgoztak az előítéleteim, mint mindig. És mint egyébként a Caminon végig (és mint egyébként is sokszor), itt is bebizonyosodott, hogy túl korán ítélkezem. De ez egy későbbi sztori, nem akarok előrefutni:)
Délutánra beértünk Los Arcosba, az osztrák szálláson szálltunk meg. Kicsit drága volt, de tiszta és jó, ráadásul jól felszerelt, még hajszárítót is kaptunk. És (bár ez csak nekem volt érdekes) a szálláson volt egy magányos nimfapapagáj, nagyon hasonlított a régi papagájunkra, Lujzira. Próbáltam is barátkozni vele, de még annyira sem volt bátor, mint Lujzi anno...
A spanyol Lujzi
A szokásos körök (helyfoglalás, fürdés, mosás, lábápolás) után paprikás krumplit főztünk, hozzá persze vörösbort ittunk, mi mást?:) Körülnéztünk a városkában is. Bevallom, a templomon átrohantam, annyira szégyelltem magam a szégyentelen kis rövidnadrágomban... nagy tanulság, hogy a váltónadrág is legyen félhosszú-hosszú, de legalább legyen az ember lányánál egy kendő, amit a templomban az erkölcstelenül kivillanó combjai köré tud tekerni... Cserébe viszont megnéztem a gyönyörű templomkertet, íme:
Ennek a napnak volt több apró fénypontja is. A fájós lábamra kaptam egy isteni talpmasszázst Gyuszitól, a délutáni sétán pedig összetalálkoztam Cristinával. Megörültünk egymásnak, meg is beszéltük, hogy minden muy bonito:) Összefutottam a francia párral is, akikkel legelső este Attilának volt az a kis emeletes-ágy vitája... A férfit Hervet-nek, a nőt Valérie-nek hívják - ahogy a húgomat. És meglepetésre az ő húgát pedig Sophie-nak hívják - ahogy engem. Szóval lényeg a lényeg, összekötődtünk:) (és megjegyzem, lusta disznó vagyok, fél éve ott van a levelesládámban az email-je, nem bírom magam rávenni, hogy franciául válaszoljak). Aztán egy öreg spanyol bácsi koronázta meg a délutáni sétát, aki megkérdezte tőlünk, hogy vajh Úngriában minden lány olyan szép, mint mi vagyunk?:) Bár eléggé hiányos a spanyoltudásom, mégis teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt jól értettem;)
Szállás: Casa de Austria, 8 euró.
Mégmégmégmég ilyet, és kérek sok képet is!!!!
VálaszTörlés