Itt tervezem osztani az észt:)
Az első és legfontosabb: ne legyenek elvárásaid!!! Tudom, nagyon nehéz nem meghallgatni az ismerősöket meg az ismerősök ismerőseit arról, hogy hogyan változtatta meg az út az életüket, de azért meg kell próbálni, vagy ha mégis meghallgatjuk, valahogy függetleníteni magunkat a dicshimnuszoktól. Én nem tettem, túl sokat vártam, és közvetlenül az út után úgy éreztem, hogy nagy csalódás az egész. Most már tudom, hogy nem, de megspórolhattam volna ezt magamnak.
Amúgy mindenki azt kapja kint, amire szüksége van. És ez nagyon igaz, pozitív és negatív értelemben is.
Nyelv: a zarándokok között rengeteg a német és a francia, előbbi beszél angolul, utóbbi általában csak franciául. Viszonylag sok az angol anyanyelvű vagy angolul beszélő (amerikai, új-zélandi, ausztrál, koreai). Szóval el lehet boldogulni:) Viszont a spanyolok nagy része csak spanyolul beszél, az idősebbek közül van, aki beszél franciául (méghozzá nem is akárhogy), a fiatalabbak közül néhányan angolul, de ez viszonylag ritka. Ez néha nem gond, ha kedves az illető, kézzel-lábbal is nagyon jól el lehet beszélgetni, de néha elég nagy kommunikációs akadály...
Zene: töltöttem néhány órányi zenét a telefonomra, "nem lehet tudni" jeligére, de nem akartam használni. Hát, volt pár alkalom, mikor a zene az életemet mentette meg - legalábbis úgy éreztem, hogy anélkül nem tudtam volna továbbmenni...
Fájdalom: ha fáj, hát fáj, ez van. Menni kell, ha az ember minden kis szúrásra megáll, nem jut el sehová. Úgyis érzed azt, hol az a pont, ami már tényleg sok, akkor megállsz, pihensz, továbbmész.
Találd meg a saját ritmusodat! Nagyon nehéz megállni azt, pláne, ha jófej emberekkel találkozol, hogy fel ne vedd a tempójukat, ami viszont nem feltétlenül jó. Pl. én viszonylag lassan gyalogoltam (ami fura, mert itthon mindig rohanok...), és ha néha alkalmazkodtam valaki gyorsabb tempójához, szinte mindig az lett a vége, hogy hamarabb kifáradtam, mint egyébként. De azt úgyis mindenki maga tapasztalja meg kint, hogy tud-e, akar-e másokkal menni, mi az ő tempója, stb. - csak kell hozzá néhány nap.
Vízhólyag: nem tudom, el lehet-e kerülni, nekem nem sikerült. Santiagoig kettőt szereztem, utána Finisterre-ig még hármat... De ez is fejben dől el, Santiago után egyszerűen agyban befejeztem az utat, kínszenvedés volt kiérni az óceánig, kikészült a lábam teljesen... Szóval az első vízhólyagnál még próbálkoztam a Compeed vízhólyagtapaszával, soha többet. Mintha enni adtam volna a vízhólyagnak, kb. az ötszörösére nőtt... A vízhólyag átfűzése cérnával kizárva, tűfóbiám van. Ami bevált: fürdés után kisollóval vágtam a vízhólyag szélén egy kis lyukat (nagyobbat, mint egy tűvel tettem volna), kinyomtam belőle az összes folyadékot, kentem rá egy kis Neogranormont, és hagytam száradni másnap reggelig. Nekem ez bevált, hamar leszáradtak a hólyagok.A higiéniával mérsékelten törődtem, volt, hogy ezt a műtétet egy falu temploma előtt hajtottam végre, nem éppen steril körülmények között:) Kéz megmos, olló benyálaz, letöröl, ennyi:)
Spórolás: a főzéssel rengeteget lehet spórolni, és ha nincs pénzed zarándokmenüre vagy étteremre, kell is főzni, főtt étel nélkül nem megy (próbáltam, nem jó). Sok boltban lehet kapni direkt kisebb kiszerelésű tésztát, egy főzésre elég olívaolajat... szóval viszonylag egyszerűen megoldható a főzés. Arról nem is beszélve, hogy ha kicsit nagyobb mennyiséget főzöl, a maradékkal új barátokat lehet szerezni;)
Kisboltokban (tienda, kis vegyesbolt) figyelni kell, nem mindig vannak kiírva az árak, és hajlamosak az átvágásra is a visszaadásnál. Utóbbi sajnos a bárosokra is vonatkozik...
Ha már lenyúlás:) Bár azt gondolnánk, hogy a zarándokok nem lopnak egymástól, és hogy a spanyolok sem lopnak a zarándokoktól, lévén ők az egyik fő bevételi forrásuk, azért előfordul mindkettő. Hallottam olyat is, hogy a zarándok éjszakára ajtó előtt hagyott bakancsát lopták el, és persze, olyat is, hogy valakinek a pénze tűnt el. Valószínűleg más is úgy gondolta, hogy jobb félni, mint megijedni, mert szinte minden zarándoknál láttam övtáskát vagy valamilyen pici dugitáskát az értékeknek. Én egy kis övtáskát vittem, ebben benne volt a pénzem, az útlevelem és a telefonom, általában a fényképezőgép is, és ez mindig nálam volt, még a wc-re, fürdőbe is vittem magammal. Egyszer felejtettem csak el... elmentem a wc-re, és bent döbbentem rá, hogy az övtáskát az ágyra dobtam, és ott hagytam. Ráadásul ez Burgosban volt, egy tömegszállás kb. 100 ágyas, zsúfolt hálótermében. Hát, olyan gyorsan még életemben nem pisiltem:) Szerencsére az angyalkáim jól vigyáztak, nem lett baj, de onnantól kezdve egy pillanatra sem váltam meg az övtáskától. Éjszakára pedig a hálózsákba tettem, a lábamhoz, így senki nem érhette el.
A falvakban amúgy a bárok előtt nyugodtan kint lehet hagyni a hátizsákot, túrabotot, amíg az ember a reggeli kávéját kortyolgatja, soha nem tűnt el semmim. Városokban ezt már nem merném megkockáztatni.
